Gyakori szituáció, hogy egy kevésbé tájékozott zenész elkészíti új szerzeményét, majd keresi a következő lépcsőt a hangzáshoz. A következő vagy végső állomás sokak szerint a mastering. A folyamat, mely során szuper hangzást kap egy átlagos zene is. A probléma pedig megoldódik.
“Nem szól jól a zeném, de a mastering majd megjavítja.”
Ez egy nagyvonalú kijelentés. Ugyan pár kisebb hangzásbeli hibát lehet javítani a mastering folyamat során, de egy végighallgatás és elemzés után kiderül, hogy vissza kell menni egy korábbi fázisba.
Felmerül a kérdés, hogy miért van ez így? Miért az az általános nézet, hogy a mastering ezt majd megoldja?
Az is előfordul, hogy a mastering mint kifejezést, sokan az általános hangzás szinonimájaként használják, csak még nem tudnak pontosítani és kifejteni, hol is kéne azt a hangot javítani (pl. sound design esetén).
Mennyivel fontosabbak a mastering előtti fázisok?
Nézzünk egy durva lebontást, hogy az egyes fázisok milyen szereppel bírnak. Számokkal kifejezve teljes- és részfolyamatként, valamint a masteringhez képest.
- Zeneszerzés 25%
- Felvétel 25%
- Sound design 20%
- Mixing 20%
- Mastering 10%
A titok-gyilkos eredmény: 90% kontra 10%
Ha a hangzás 90%-a máshol történik, akkor miért nem azokkal foglalkozunk?
Miért hárítjuk a felelősséget a produkciós fázisról az utómunkára? Miért nem készít zenész barátunk egy zenét, ahol az összes fázissal eleget foglalkozott és kijavította a hibákat?
Az igazság valahol a felelősség és a tudatossági szint és tapasztalat között található.
Egy tapasztaltabb fülű másik zenész kolléga vagy hangmérnök véleményezheti a művet és javaslatot tehet, hogy még mixing vagy mastering előtt legyen az a hiba kijavítva. Így idővel kialakulhat egy olyan tudatosság, amivel a kezdeti felfogás megváltozik és konstruktív módon kezelheti ezt a részét a zenélésnek.
Milyen lépésekből áll a mastering?
A mastering folyamat során az alábbi részeket állítja be a hangmérnök:
- Dinamika
- Hangszínszabályzás
- Hangerő
Ezekhez pedig a következő eszközök állnak rendelkezésre:
- Kompresszor
- EQ
- Limiter
Egy több számot tartalmazó kiadvány, pl. EP vagy Album esetében még a következő tevékenységek is a folyamat részét képezik:
- A teljes kiadvány egységes hangzásának beállítása
- Fade in-out
- Számsorrend beállítása
A mastering történhet egyetlen master sávon, vagy több alsávra bontott anyagon is, amit multitrack vagy stem masteringnek neveznek.
Összefoglalás
A zenédnek jól kell szólnia mastering nélkül is.
Alaptanácsként azt javasolnám, hogy az első 1-2 évben felejtsd el a masteringet és hozzál ki annyit a produkciós + recording + sound design + mixing fázisból, amennyit csak tudsz.
- Egyesével menj végig rajtuk.
- Ismerd meg őket.
- Mélyedj el bennük.
- Élvezd a tanulási folyamatot.
Ha pedig mindezekkel megvagy és készen állsz rá, akkor folytasd a leckéket a masteringgel. Érdemes minél több tapasztaltabb zenésszel és mérnökkel is együttműködni az út során.